Tudástár

Gazdasági konfliktuskezelés

Tudástárunkban az Erdész & Hammer Konfliktuskezelő Bt. tevékenységi területére kiterjedő olyan olvasmányokat gyűjtöttünk össze, amelyek számodra is érdekesek és reméljük, hogy hasznosak lesznek.

Tudástár

Cégszervíz

Hogyan induljál el a vállalkozás rögös útján?

Sokféle gondolat vezérelheti azt, aki azon gondolkozik, hogy alapítson-e vállalkozást. Az állandó jövedelemmel rendelkező alkalmazott vagy a nyugdíjas lehet, hogy csak a jövedelmét szeretné kiegészíteni. Van, aki önállóságra törekvésből szeretne a „saját ura” lenni. Van, aki a munkahelyét elvesztve, kényszerből vállalkozna. Olyan is van, aki önmagának vagy ötletének megvalósítására hozna létre vállalkozást. A vállalkozás alapításának azonban egyik legfontosabb célja a minél nagyobb nyereség elérése.

Hogyan induljál el a vállalkozás rögös útján? »


Egy lépés a sikerhez

Fontos, hogy felismerd: egy ki nem fizetett számla miatt Neked is mindent meg kell tenned annak érdekében, hogy az áldozattá válást elkerüld!

Egy lépés a sikerhez: Sikeres kintlévőség behajtás gyakorlata tréning »


Mis az a ERP?

Akik a Commit Kft. WinDirect integrált vállalatirányítási információs rendszert választják, azok a vállalatirányításukat egy stabil, de ugyanakkor nagyon rugalmas ERP rendszerre bízzák.

WinDirect integrált vállalatirányítási információs rendszer »


Konfliktuskezelés

Konfliktuskezelés - Mi a konfliktus?

A konfliktus mindenfajta általunk kialakított emberi tevékenységben és kapcsolatban megnyilvánul. Az emberiség újra és újra minden időkben és helyzetekben bebizonyítja azt, hogy milyen hihetetlenül alkalmatlan a konfliktusok megoldására. A konfliktust az emberi karakter magában hordozza a különböző társadalmakban, földrajzi, etnikai és vallási hovatartozás nélkül.

A konfliktus értelmezése két alapvető tényezőtől függ: az, ahonnan a kívülálló szemlélő megfigyeli a konfliktust, és az a környezet, amelyben a konfliktus létrejön.

Mi a konfliktus? »


Konfliktusok

Az egyén szintjén a konfliktus kétféle szélsőséges megnyilatkozásban jelentkezik, van aki lebénul, cselekvésképtelen lesz, míg mások agresszívan nyilvánulnak meg. Szervezeteknél a konfliktusok hideg és forró fajtájáról beszélünk. Ha a szervezeti konfliktus hideg jellegű, akkor az érintettek pl. betegállományba vonulnak, míg a forró konfliktus eredménye pl. az elvándorlás, a váltás. Az, hogy mi okozhat konfliktust a szervezetekben, erősen függ attól is, hogy vállalkozásról, hivatali szervezetről vagy civil szerveződésekről gondolkodunk.

Konfliktusok »


Konfliktuskezelés - Miből eredhet a pereskedés szándéka?

Az egyik legerősebb indíték, amiért a felek pereskednek, az a vágy, hogy meghallgassák őket. Azt kevésnek érzik, hogy odafigyeljenek rájuk, ők azt szeretnék, ha igazán meghallgatnák, megértenék és elfogadnák amit mondanak.

Miből eredhet a pereskedés szándéka? »


Mediáció

Mediáció - Mi is az a mediáció?

A mediáció egy speciális konfliktuskezelési módszer, amelynek lényege, hogy a két fél vitájában, mind a két fél közös beleegyezésével egy semleges harmadik fél (mediátor) jár közben.

A mediátor a problémamegoldó folyamat keretében segít tisztázni a konfliktus természetét, segít olyan megoldást találni, amely mind a két fél számára kielégítő.

Mi is az a mediáció? »


Mediáció - A mediációban milyen szerepe lehet a pszichológiának?

A mediáció - közvetítés - pszichoterápiás paradigmája szerint a konfliktusmegoldás célja, hogy átléphessenek egy antagonisztikus érzelmi vízválasztót, és elmozdítsák a feleket eredeti állapotukból egy ésszerűbb álláspont felé. Ekkor képesek valamilyen munkaszövetségre lépni, és ennek segítségével eljutni ahhoz a megoldáshoz, amely mind a két fél számára elég jó.

A mediáció során milyen szerepe lehet a pszichológia módszereinek? »


Mediáció - Tárgyalás vagy mediáció?

Akik a mediáció eszközéhez folyamodnak, általában már túl vannak egy tárgyalási folyamaton, tekintettel arra, hogy a tárgyalás a viták rendezésének elsődleges módja. Az ügyvédek eseteik zömét általában tárgyalásos egyezséggel rendezik, ezért az ügyvéd azonnali válasza a mediáció gondolatára általában a következő:

„Minek ide mediátor? Tapasztalt tárgyaló vagyok, minden áldott napomat tárgyalásos megegyezésekkel töltöm. Mit adhat még hozzá a mediátor ehhez a vitához, amit én, mint tapasztalt tárgyaló ne lennék képes megtenni?”

Tárgyaljunk vagy mediáljunk? »


Mediáció - Az alternatív vitarendezés

Az alternatív vitarendezés (AVR) a modern jogfejlődés terméke, az alapötlet, a békéltetés azonban évszázadokra nyúlik vissza. Alkalmazták és alkalmazzák Nyugaton, Keleten, Amerikában és Ausztráliában, Ázsiában. Különösen Japánban és Kínában vannak erőteljes kulturális hagyományai.

Nincsen legjobb közvetítői eljárás, az ügy tárgyától, a vita jellegétől, a helyi jogszabályoktól és a közösség, illetve az érdekeltek rugalmasságától, újra, másra való fogékonyságától függ az, hogy melyik változatot tartják megfelelőnek, de legalábbis elfogadhatónak.

Alternatív vitarendezés »


A mediáció (közvetítés) sajátosságai

A mediáció – a közvetítés – egy olyan sajátos konfliktuskezelő, vitarendező folyamat, melynek célja, hogy a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezése alapján a vitában nem érintett, pártatlan személy, a közvetítő – mediátor – bevonása mellett a felek közötti vita rendezésének megoldását tartalmazó, lehetőség szerint írásbeli megállapodás jöjjön létre.

A mediáció (közvetítés) sajátosságai »


A közvetítői tevékenység – Megegyezés peren kívül

A bírósági eljárás még ma sem jelent túl csábító lehetőséget a gazdálkodók számára, hogy megoldást keressenek vitás ügyeikre. Cikkünk a gyors igényérvényesítés egyik lehetőségeként megjelenő új intézménnyel, a közvetítéssel foglalkozik. Március 17-étől hatályos a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. Törvény. A viták peren kívüli békés rendezése azonban nem ismeretlen a munka világában. A közvetítéshez hasonló jogintézményt, nevezetesen az egyeztetés kötelezettségét a Munka Törvénykönyve (Mt) eredetileg ismerte, a békítés pedig a hatályos Mt-ben is helyet kapott. Ezen túlmenően a vitában álló felek választott bírósághoz is fordulhatnak. A közvetítői tevékenység az előbbi három jogintézményhez látszólag hasonló, de tartalmát, funkcióját illetően semmiképpen nem azonos velük. Az új törvény alapvető célja a polgári jogviták bíróságon kívüli rendezésének elősegítése. Ez alatt a természetes személyek és más személyek (jogi személyek) vagyoni és személyi jogaival kapcsolatban felmerült azon polgári jogviták rendezését kell érteni, amelyekben a törvény a felek rendelkezési jogát nem korlátozza.

A közvetítői tevékenység – Megegyezés peren kívül »


Mediátori etikai kódex

Mediálni nem csak annyit tesz, hogy egy folyamat és kötött kérdései ismeretében beülünk embertársaink közé. Nem csak azt jelenti, hogy számos, jól kiforrott kommunikációs technikával rendelkezünk. Sokkal inkább szükség van a konfliktusfolyamatba keveredett emberek megértésére és arra a képességre, hogy számukra az elfogadás érzését és konfliktusuk, problémájuk komolyságának átérzését közvetíteni tudjuk.

Mediátori etikai kódex »


Mediáció – A konfliktusmegoldás lélektani aspektusai

Strasser és Randolph könyvének magyarországi kiadása nagy nyereség a hazai pszichológia számára is, és reméljük, hogy a könyv eléri majd a művelt köztudatot, az értelmiségi olvasókat, akik gyakran a szakembereknél is fogékonyabbak az új pszichológiai szemléletek iránt, különösen, ha azok a dolgokat egyszerűen, világosan tárgyalják és mutatják be, ahogyan ez a kötet is teszi.

Buda Béla dr.

Mediáció – A konfliktusmegoldás lélektani aspektusai »


A gazdasági konfliktuskezelés

Közbeszerzés

2008. március 01.-től a közbeszerzési eljárás nyertese a közbeszerzés megvalósításában közreműködő alvállalkozóknak csak akkor fizethet ki havi nettó 100 ezer forintnál többet, ha a munkát végző alvállalkozó 15 napnál nem régebbi nullás adóigazolást mutat be neki. Amennyiben nincs 15 napnál nem régebbi nullás adóigazolás az alvállalkozó birtokában, jogosan tagadható meg a számla összegének kifizetése.

Közbeszerzés »


Céges körbetartozás: ha nem fizetnek, tönkremegyek!

Céges körbetartozás: Ha nem fizetnek, tönkremegyek! – Ezt a mondatot vedd komolyan, és tegyél meg mindent annak érdekében, hogy a fizetésképtelenné váló cégek számát ne gyarapítsad!

Céges körbetartozás: ha nem fizetnek, tönkremegyek! »


Számold ki a veszteséged! Veszteség kalkulátor

Számold ki a veszteséged!Kiszámoltad már, átgondoltad már, hogy pénzben kifejezve milyen veszteséget jelent a vállalkozásodnak, cégednek, ha a vevőid folyamatosan – különböző okokra hivatkozva, vagy egészen egyszerűen csak ez a „szokásuk” – késve fizetnek?

Nem tetted még meg? Most mi segítünk neked kiszámolni!

Számold ki a veszteséged! Veszteség kalkulátor »


Ne legyél áldozat!

A probléma akkor keletkezik, ha a fizetési határidőt követő napon nincsen a pénzed a bankszámládon, és nincsen egy hét, két hét, négy hét, egy hónap, két hónap múlva sem.

Ne legyél áldozat! »


Csökkentsd a nemfizetés kockázatát!

Vevőid fizetési késedelme, nemfizetése előbb-utóbb – inkább előbb, mint utóbb – kihatással lesz céged fizetési képességére is, melynek következtében Te is fizetési, likviditási problémákkal fogsz küzdeni.

Csökkentsd a nemfizetés kockázatát! »


Védekezz a nemfizetés ellen!

Különösen a kis-és középvállalkozások számára érzékeny kérdés az, hogy áll-e fenn követelés más vállalkozással szemben, mert ha igen, és erről a piac releváns szereplői tudomást szereznek, akkor ez a tény nem feltétlenül javítja a vállalkozás megítélését.

Védekezz nemfizetés ellen! »


Tudtad-e? Hasznos információk a kintlévőség kezelés területéhez

Tudtad-e, hogy …?

  • Magyarországon rekordmagasságon van a fizetésképtelenség?
  • A hazai fizetésképtelenségi eljárások száma 2006 első kilenc hónapjában 18%-kal emelkedett 2005. év hasonló időszakához képest?
  • A hazai fizetésképtelenségi eljárások 40%-át Budapesten, 13%-át Pest megyében indították, és ezeket követi Nógrád megye?

Tudtad-e? »


Gazdasági magánnyomozás

Minden olyan esetben vedd igénybe szolgáltatásainkat, amikor Te nemcsak az állami igazságszolgáltatási szervekre akarsz támaszkodni, hanem olyan privát szférában dolgozó személy segítségét kéred, aki szakszerű felderítő, dokumentáló, elemző és értékelő, valamint javaslattevő tevékenységgel és személyes közreműködésével hatékonyabban hozzájárulhat a tulajdonosi, vagyoni és egzisztenciális, vagy egyéb érdekeidnek érvényesítéséhez.

Gazdasági magánnyomozás »


Mit tegyek, hogy ne romoljon pénzügyi helyzetem?

Mit tegyek, hogy ne romoljon pénzügyi helyzetem? A késedelmes, vagy elmaradt fizetések kezelése.

Cégünk gyakorlatában a személyes tapasztalatok alapján a késedelmes vagy elmaradt fizetések megelőzésére, a késedelmes vagy elmaradt fizetések kezelésére, behajtására a hatékony kintlévőség-kezelés, követeléskezelés, követelésbehajtás szakaszait három alapvető részre osztottuk, a megnevezésekhez igazodóan.

Mit tegyek, hogy ne romoljon pénzügyi helyzetem? »


Mit ne tegyél, ha azt akarod, hogy az adósod fizessen neked!

Mit ne tegyél!

  1. Ne legyél indiszkrét!
  2. Ne zaklasd az adósod!
  3. Ne keress azonnal ügyvédet!
  4. Ne kezdeményezz azonnal jogi eljárást!
  5. Ne higgy az „üres” ígéreteknek!
  6. Ne alkalmazz törvénytelen módszereket!

Mit ne tegyél, ha azt akarod, hogy az adósod fizessen neked! »


A szerződések biztonsági elemei

Tapasztalatom szerint az elmaradt vagy késedelmes fizetések, gazdasági konfliktus helyzetek jelentős része elkerülhető lett volna a szerződés korrekt elkészítésével, valamint a biztonsági elemek alkalmazásával.

A szerződések biztonsági elemei »


Tartozáskezelés

Tartozáskezelés Kintlévőség kezelés, követelés kezelés, követelésbehajtás

Az üzleti életben a partnereket érintő gazdasági folyamatok esetén állandóan fennáll a tartozás kialakulásának a kozkázata.

A hatékony tartozáskezelés már a szerződés megkötése előtt kezdődik és egészen a számla kifizetéséig tart!

Tartozáskezelés »


Mit tegyek, hogy ne legyen adósom?

Az Erdész & Hammer Konfliktuskezelő Bt. gyakorlatában a késedelmes vagy elmaradt fizetések megelőzése, az adósságkezelés, adósságbehajtás a hatékony kintlévőség kezelés, követeléskezelés, követelésbehajtás keretében történik meg.

Mit tegyek, hogy ne legyen adósom? »


Fegyelem és határozottság

Fegyelem és határozottság. A késedelmes vagy elmaradt fizetések megelőzése és kezelése.

Fontos lenne megtanulniuk a vállalkozásoknak, hogy a kintlévőségek behajtási esélye az idő előre haladásával folyamatosan csökken. Nem szabad addig várni, hogy lejárt követelés keletkezzen!

Határozottnak kell lenni, a nem határidőben fizető ügyfél esetén más ügyfelet kell keresni, és nem szabad abban reménykedni, hogy majd megjavulnak a rosszul fizetők.

Figyelembe kell venni, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben egy cég nem engedheti meg magának azt, hogy más cégek kényszerhitelezőivé váljanak.

Fegyelem és határozottság »


Az üzleti kapcsolatok gyakori problémái

Az üzleti kapcsolatokban - személyes tapasztalataim alapján – a leggyakoribb probléma az üzleti partner fizetőképessége, fizetési hajlandósága, illetve a fizetési határidők betartása.

Az üzleti kapcsolatok gyakori problémái »


Birósági jogérvényesítés

Amennyiben egy szerződéses kapcsolatban, vagy olyan szerződésszerű kapcsolatban, ahol az egyik fél valamilyen követeléssel lép fel a másik fél irányában – megromlik a felek közötti viszony, és a teljesítésre, fizetésre azért nincsen mód, mert az egyik fél nem tud, vagy nem akar teljesíteni, akkor a teljesítés végső, jogszerű kikényszerítésére nyitva áll a bírósági út.

Birósági jogérvényesítés »


Fizetési meghagyás

A fizetési meghagyásos eljárás olyan nemperes eljárás amelyben a bíróság az egyoldalú kérelmedre az adósodat – a bizonyítási eljárás mellőzésével a kérelmedben foglalt követelés teljesítésére vagy azzal szembeni ellentmondásra hívja fel. Természetesen a fizetési meghagyást kezdeményező kérelmedhez csatolnod kell a követelésed bizonyítékait (szerződés, számla, szállítólevél, stb.)

Fizetési meghagyás »


Ne legyél áldozat! Védekezz a nemfizetés ellen!

Amíg az általad kiállított számlát az abban megjelölt fizetési határidőig kifizetik, addig nincsen semmi gond, a Te pénzedet nem más, nem az üzleti partnered használja, hanem Te.

A probléma akkor keletkezik, ha a fizetési határidőt követő napon nincsen a pénzed a bankszámládon, és nincsen egy hét, két hét, négy hét, egy hónap, két hónap múlva sem.

Ne legyél áldozat! »


Kintlévőség kezelés tények 2006. Hasznos információk a kintlévőség kezelés területéhez

A becslések szerint a kis- és középvállalkozások lejárt követelésállománya elérheti a 3-4 ezer milliárd forintot. Ennek azonban csak töredékét, körülbelül 2-3 %-át adtak át követeléskezelésre szakosodott vállalkozásoknak.

Emiatt jelentősen nőtt a nap, mint nap fizetési problémákkal küzdő kis- és középvállalkozások száma. Ezt azonban arra lehet visszavezetni, hogy a cégek későn fogtak hozzá a kintlévőségek, követelések kezeléséhez.

Egy Leeds-i Kutatóközpont felmérést készített a régió 10 országában a kintlévőségekkel kapcsolatosan. A kutatás eredménye szerint a régió 10 országa közül hazánkban a leggyakoribb az, hogy egy vállalkozás késve fizeti ki tartozását. Ugyanez a kutatás állapítja meg azt is, hogy a régió 10 országa közül hazánkban (valamint Spanyolországban) fordulnak legritkábban követeléskezelő céghez a vállalkozások.

Kintlévőség kezelés tények 2006. »


Kintlévőség kezelés fogadalmak 2007. Hasznos információk a kintlévőség kezelés területéhez

Tudom, hogy a kintlévőség kezelés fogadalmak betartásához nagyon erős elhatározás és szándék kell. Azonban, ha ezt a cégvezetők következetesen nap, mint nap betartják, akkor a jövőben hatékonyabbak, sikeresebbek és versenyképesebbek lesznek.

Kintlévőség kezelés fogadalmak 2007. »


Tartozáskezelés

Adósságkezelés Kintlévőség kezelés, követelés kezelés, követelésbehajtás

Az üzleti életben a partnereket érintő gazdasági folyamatok esetén állandóan fennáll az adósság kialakulásának a kozkázata.

A hatékony adósságkezelés már a szerződés megkötése előtt kezdődik és egészen a számla kifizetéséig tart!

Adósságkezelés »


Gazdasági mediáció és üzleti mediáció

Gazdasági mediáció avagy a polgári per megelőzésének módja

A gazdasági mediáció – közvetítés – esélyt és lehetőséged ad arra, hogy a különböző konfliktusodat önállóan – a mediátor közreműködésének hatására – és érdekeiteknek megfelelően oldjátok meg. Hatására jövő orientált és konstruktív megegyezés jön létre, amelynél a megoldás gazdaságossága áll az előtérben. A gazdasági mediáció a döntési folyamatot gyorsítja, figyelembe veszi a meglévő tudásodat és képességedet.

A gazdasági mediáció alkalmazási területe nagyon sokrétű, alkalmas a vállalkozások közötti és a vállalkozáson belüli viták, jogviták, konfliktusok megoldására, a különböző együttműködések előkészítésére, az együttműködés során keletkezett érdekfeszültségek oldására.

Gazdasági mediáció avagy a polgári per megelőzésének módja »


Gazdasági, üzleti mediáció

A gazdasági, üzleti mediáció legfontosabb terepe a gazdasági élet. A gazdasági életben folyó mediáció alapelvei ugyanazok, mint a mediáció más területén, azonban itt még fokozottabban kell ügyelni a titoktartásra, mivel a közvetítés során a gazdasági szervezetek, üzleti, belső titkai kikerülhetetlenül a felszínre kerülnek.

Gazdasági, üzleti mediáció »


Üzleti mediáció

Az üzleti mediáció eljárásában nem azt keressük, hogy „ki a felelős” a gazdasági konfliktus kialakulásáért, s azt sem, hogy ki, mennyiben hatott közre a nemkívánatos helyzet bekövetkezésében. Az üzleti mediáció nem „magánbíráskodás”: célja csupán az - s ez nem kevés -, hogy a felek a mediátor szakszerű segítségével megtalálják és elkülönítsék azokat a vitapontokat, ahol tényleges érdekellentét van közöttük, s ezeket a feltárt problémákat „kibeszéljék magukból”, álláspontjaikat egymáshoz közelítsék és ezután a lehető leggyorsabban, megállapodással rendezhessék a köztük fennálló konfliktust.

Üzleti mediáció »


Esettanulmányok

Ekkor kerestek meg közösen egy régebbi mediációs eljárásomban szereplő fél ajánlása által. Annak ellenére, hogy a mediációs folyamat elején az álláspontok jelentősen eltértek egymástól a negyedik mediációs megbeszélésen a segítségemmel sikerült olyan megegyezést, megállapodást létrehozniuk, amelyek mindkettőjük számára elfogadható volt. Az írásba foglalt megegyezést aláírás után azonnal átvittük az irodámtól pár száz méterre lévő közjegyzőhöz, aki közjegyzői okiratba foglalta.

Esettanulmányok »


A gazdasági, üzleti mediáció – közvetítés főbb szakaszai

Személyes tapasztalataim azt mutatják, hogy egyszerűbb vitás ügyek esetében akár egy nap alatt eredményesen befejeződik, bonyolultabb esetekben pár nap – amennyiben a felek nem kérik szakértő vagy harmadik személy bevonását, illetőleg valóban azzal az elhatározással jönnek a gazdasági, üzleti mediációra, hogy érdekük a megegyezés, megállapodás létrehozása.

A gazdasági, üzleti mediáció – közvetítés főbb szakaszai »


Miért hasznos a mediációs eljárás számomra? - Érvek a gazdasági mediáció mellett

Az évekig elhúzódó pereskedés következtében a peres felek között visszafordíthatatlanul megromlik a viszony. Egy per után sem az üzleti kapcsolat, sem más kapcsolat nem folytatható. A mediáció gyors, a két fél kölcsönös kompromisszumán alapuló egyezséget eredményez, amelynek legjelentősebb pozitív következménye, hogy az üzleti kapcsolat fennmaradhat, a felek közötti bizalom helyreállhat.

Miért hasznos a mediációs eljárás számomra? - Érvek a gazdasági mediáció mellett »


MiMi.hu tudástár: Gazdaság

Ajánlatunkból

---
---

Partnereink

Lemma Coaching - a megoldások oldala Értékesítési Internet Megoldások A külsős marketing menedzser
WinDirect Integrált Vállalatirányítási (ERP) Rendszer
Tudástár Gazdasági konfliktuskezelés