A mediáció (közvetítés) sajátosságai

A mediáció a konfliktuskezelés egyik módszere

A mediáció konfliktuskezelés egyik módszereMai világunkban nagyon sokszor kerülhet az ember konfliktushelyzetbe az élet szinte valamennyi területén, és ezt a konfliktushelyzetet valamilyen formában és módon meg kell oldani.

A mindennapi életben felmerülő konfliktustípusok közül nem mindegyik esetben kerülhet sor a jogvita bíróság előtti rendezésére, másrészt a jogkérdés alárendelt szerepet játszhat az adott konfliktushelyzet tisztázásában, megoldásában. Ezekben az esetekben nagy jelentősége van a mediációnak.

A mediáció – a közvetítés – egy olyan sajátos konfliktuskezelő, vitarendező folyamat, melynek célja, hogy a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezése alapján a vitában nem érintett, pártatlan személy, a közvetítő – mediátor – bevonása mellett a felek közötti vita rendezésének megoldását tartalmazó, lehetőség szerint írásbeli megállapodás jöjjön létre.

Mi is az a mediáció? »

A mediátor feladatai

A közvetítő legfontosabb feladata, hogy a szembenálló felek közötti indulatokat fékezze, a vita kiéleződését megakadályozza, és olyan módon próbálja irányítani a felek megbeszéléseit, hogy az egyes megbeszéléseken a felek lehetőleg nyíltan feltárják igényeiket, tisztázzák azokat a tényeket, körülményeket, amelyek a vita kialakulásához, kiéleződéséhez vezettek, és képessé váljanak a vitás ügy megoldásával összefüggő elvárásaik ismertetésére és értékelésére. Ezáltal a közvetítő segítségével megteremtődik annak lehetősége, hogy a felek végighallgassák egymást, a másik fél érveit megismerve a vitás ügyet a másik fél által ismertetett szempontból is végiggondolják, továbbá elemezzék a másik fél által elmondottakat. Ez pedig elősegíti, hogy a felek közös gondolkodással keressék meg a vitás ügy megoldásának módját, saját felelősségükre kölcsönösen tudjanak javaslatot tenni a mind a kettőjük számára elfogadható megoldás kidolgozására.

A megállapodáshoz vezető folyamat eredményeként létrejövő megegyezés egyik legfontosabb eleme, hogy a megállapodás eltérő jogokat és kötelezettségeket is megállapíthat attól, amelyek a feleket a vitás ügy bírósági eljárásban történő tárgyalása során megilletnék. A közvetítés ugyanis a jogok és a kötelezettségek helyett lényegében a szükségletekre és az érdekekre összpontosít, megkísérli megtalálni a megoldást, amely megfelel a felek érdekeinek, így nem szükségszerűen tükrözi a szigorú értelemben vett törvényes jogokat és kötelezettségeket, mivel valójában az igények mögötti érdekekre figyel.

A közvetítés során a közvetítő pártatlan pozícióját veszélyeztető tanácsot nem adhat, nem dönthet a vitás ügyben, hanem csak segíti a feleket a megoldás megtalálásában. Természetesen azonban a közvetítő a feleket az egyes megbeszéléseken tájékoztathatja a vitás ügyhöz kapcsolódó joganyagról, szakmai tényekről, ismeretekről, továbbá felvázolhatja más szavakkal az egyik vagy a másik fél álláspontját. Teheti ezt a közvetítő elsődlegesen annak érdekében, hogy közelebb hozza, értelmezhetővé tegye az egyik félnek a másik fél által elmondottakat, a másik félnek a vitás üggyel összefüggő érveit. A legfontosabb szempontnak azonban azt kell tartani, hogy a közvetítő az egyik fél észrevételeit, javaslatait, továbbá a félnek az ügyben kialakított álláspontját objektíven, befolyásmentesen ismertesse, és ezáltal maradéktalanul megvalósuljon a pártatlanság elve.

A mediáció, a mediációs folyamat előnyei

Mediáció, a mediációs folyamat előnyeiA közvetítő által lefolytatott közvetítési folyamat bebizonyítja, hogy nem kell fenyegetést, erőszakot alkalmazni egy konfliktushelyzet megoldásában, és így a közvetítés a vita kulturált megoldásának lehetőségét is nyújtja. A megegyezéssel záruló közvetítés befejezését követően a felek között a közvetítés alatt kialakult kapcsolat lehetővé teszi, hogy a továbbiakban is fennmaradjon a közöttük létrejött, egymásra odafigyelő és egymást megértő viszony, amelyeknek alapvetően azokban a folyamatosan fennálló érdekviszonyokban – üzleti kapcsolatokban – van igen jelentős szerepe, amelyek a közvetítői eljárás befejezését követően is fennmaradnak a felek között.

A közvetítés keretében történő vitarendezés megindítása a felek önkéntes elhatározásán alapul, tehát az is a felektől függ, hogy milyen gyorsan juthatnak el a mindkettőjük számára elfogadható megegyezés, megállapodás létrehozásáig. Lényeges szempont az is, hogy sikeres közvetítés esetén a felek megegyezése alapján létrejövő – lehetőség szerint írásban rögzített – megállapodással zárul, a megállapodásban foglaltak végrehajtása csak a felekre tartozik. Mivel a megállapodást a felek önkéntesen vállalták, a teljesítése jelentősen eredményesebb, mint a bírósági eljárásban meghozott határozatok esetében.

Ha úgy érzed, nem tudsz még eleget a mediáció eljárásrendszeréről, konfliktus megoldási módszereiről, Tudástár – Mediáció » rovatunkban hasznos olvasmányokat találhatsz.

Gazdasági, üzleti mediáció

A gazdasági, üzleti mediáció segít neked az üzleti partnered és a vállalkozásod közötti, a vállalkozásodon belüli különböző viták, jogviták, konfliktusok megoldásában. Célszerű, hatékony, gyors a törvény által szabályozott eljárás. A vállalkozások közötti együttműködés területén felmerülő érdekfeszültségek megoldására hatékony módszer. A mediátor segítségével jövőorientált, kölcsönös konszenzuson és kompromisszumon alapuló megegyezés jön létre.

  • Keresd a mediátort », hogy a vállalkozásod életében a döntési folyamatokat gyorsítani tudjad!
  • Keresd a mediátort », hogy konfliktusok megoldásánál a gazdaságosság álljon az előtérben!
  • Keresd a mediátort », hogy elkerüld a pereskedést!

Gazdasági, üzleti mediáció »

Felkérés gazdasági mediáció eljárásra levélben, vagy faxon

A közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény rendelkezéseiben foglaltak alapján a gazdasági, üzleti mediáció során a mediátor tevékenysége írásos felkérés alapján indul.

  1. Felkérés, ha még nem egyeztettél a másik féllel a gazdasági mediáció alkalmazásáról

    Amennyiben levében, vagy faxon kívánod elküldeni a felkérést számomra, kérlek töltsd le a Felkérő levél sablonját, amelyet kitöltés után jutass el hozzám.

  2. Közös felkérés, ha már egyetértetek a másik féllel a gazdasági mediáció alkalmazásáról

    Amennyiben levében, vagy faxon kívánod elküldeni a felkérést számomra, kérlek töltsd le a Felkérő levél sablonját, amelyet kitöltés és mindkettőtök aláírása után jutass el hozzám.

    Kérjük, hogy jelöld be az alábbit: Közösen kezdeményezzük, hogy a közöttünk fennálló vita, jogvita, konfliktus megegyezéses megoldásában, mint az Igazságügyi Minisztérium által nyilvántartásba vett mediátor közreműködni szíveskedjen.
Gazdasági mediáció felkérés
A Felkérő levél sablonjának letöltése








A szükséges nyomtatványt e-mailben elküldjük, és egyben részletesen tájékoztatunk a teendőidről is.

További információ: dr. Hammer Ágnes
Telefon: 06-70 314-9155
E-mail: hammer.agnes@eandh.hu

További hasznos olvasmányok a mediáció témaköréből

A konfliktusmegoldás lélektani aspektusai » Alternatív vitarendezés » A mediáció sajátosságai »

A mediáció során milyen szerepe lehet a pszichológia módszereinek? » Közvetítői tevékenység »

Mediátori etikai kódex » Mediáció vagy tárgyalás? » Mi is az a mediáció? »

Mediáció

Ajánlatunkból

---
---

Partnereink

Lemma Coaching - a megoldások oldala Értékesítési Internet Megoldások A külsős marketing menedzser
WinDirect Integrált Vállalatirányítási (ERP) Rendszer
A mediáció sajátosságai