Mediáció – A konfliktusmegoldás lélektani aspektusai

Freddie Strasser – Paul Randolph

Könyvismertető

Mediáció: a konfliktusmegoldás lélektani aspektusaiE könyv szerzőinek elsődleges célja, hogy megértsük a konfliktus lényegét általában az életben, és közelebbről azokban a vitákban, amelyekben az ügyvédek, a mediátorok és sok más szakember is érintett.

A mediáció egyre közkeletűbb, s ez a könyv a maga világos, olvasmányos és tömör stílusával járul hozzá a téma megértéséhez és megismeréséhez.

Lord Slynn of Hadley brit főügyész

Nem lehet függetlenül szemlélni a konfliktust, összefügg a bele­bonyolódott emberek életszemléletével. A mediációnak pedig fel kell tárnia, illetve használnia kell ezeket az összefüggéseket. A szerzők által leírt módszer arra is hangsúlyt helyez, hogy a mediáció az élet kisebb, a nyilvánosság elé nem kerülő konfliktusmegoldási folyamataiban is alkalmazható. A konfliktus az egzisztencia kikerülhetetlen és ismételten kezelendő, megoldandó része.

A konfliktusmegoldás pedig az élettechnikák egyik alapkészsége: ennek fejlesztése minden területen hasznos a problémák kezelésében.

Strasser és Randolph könyvének magyarországi kiadása nagy nyereség a hazai pszichológia számára is, és reméljük, hogy a könyv eléri majd a művelt köztudatot, az értelmiségi olvasókat, akik gyakran a szakembereknél is fogékonyabbak az új pszichológiai szemléletek iránt, különösen, ha azok a dolgokat egyszerűen, világosan tárgyalják és mutatják be, ahogyan ez a kötet is teszi.

Buda Béla dr.

Mi is az a konfliktus? »

Gazdasági, üzleti mediáció

A gazdasági, üzleti mediáció segít neked az üzleti partnered és a vállalkozásod közötti, a vállalkozásodon belüli különböző viták, jogviták, konfliktusok megoldásában. Célszerű, hatékony, gyors a törvény által szabályozott eljárás. A vállalkozások közötti együttműködés területén felmerülő érdekfeszültségek megoldására hatékony módszer. A mediátor segítségével jövőorientált, kölcsönös konszenzuson és kompromisszumon alapuló megegyezés jön létre.

  • Keresd a mediátort », hogy a vállalkozásod életében a döntési folyamatokat gyorsítani tudjad!
  • Keresd a mediátort », hogy konfliktusok megoldásánál a gazdaságosság álljon az előtérben!
  • Keresd a mediátort », hogy elkerüld a pereskedést!

Gazdasági, üzleti mediáció »

Felkérés gazdasági mediáció eljárásra levélben, vagy faxon

A közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény rendelkezéseiben foglaltak alapján a gazdasági, üzleti mediáció során a mediátor tevékenysége írásos felkérés alapján indul.

  1. Felkérés, ha még nem egyeztettél a másik féllel a gazdasági mediáció alkalmazásáról

    Amennyiben levében, vagy faxon kívánod elküldeni a felkérést számomra, kérlek töltsd le a Felkérő levél sablonját, amelyet kitöltés után jutass el hozzám.

  2. Közös felkérés, ha már egyetértetek a másik féllel a gazdasági mediáció alkalmazásáról

    Amennyiben levében, vagy faxon kívánod elküldeni a felkérést számomra, kérlek töltsd le a Felkérő levél sablonját, amelyet kitöltés és mindkettőtök aláírása után jutass el hozzám.

    Kérjük, hogy jelöld be az alábbit: Közösen kezdeményezzük, hogy a közöttünk fennálló vita, jogvita, konfliktus megegyezéses megoldásában, mint az Igazságügyi Minisztérium által nyilvántartásba vett mediátor közreműködni szíveskedjen.
Gazdasági mediáció felkérés
A Felkérő levél sablonjának letöltése








A szükséges nyomtatványt e-mailben elküldjük, és egyben részletesen tájékoztatunk a teendőidről is.

További információ: dr. Hammer Ágnes
Telefon: 06-70 314-9155
E-mail: hammer.agnes@eandh.hu

További hasznos olvasmányok a mediáció témaköréből

A konfliktusmegoldás lélektani aspektusai » Alternatív vitarendezés » A mediáció sajátosságai »

A mediáció során milyen szerepe lehet a pszichológia módszereinek? » Közvetítői tevékenység »

Mediátori etikai kódex » Mediáció vagy tárgyalás? » Mi is az a mediáció? »

Mediáció

Ajánlatunkból

---
---

Partnereink

Lemma Coaching - a megoldások oldala Értékesítési Internet Megoldások A külsős marketing menedzser
WinDirect Integrált Vállalatirányítási (ERP) Rendszer
Mediáció – A konfliktusmegoldás lélektani aspektusai