Követeléskezelés szabályzat
Követeléskezelés menedzsment felsőfokon
A Követeléskezelés menedzsment az igényérvényesítés optimalizálása, tulajdonképpen a szerződéses kötelezettségvállalás és az ebből származó igények biztosításának, illetve érvényesítésének rendje.
Az aktuális gazdasági-piaci körülmények között a vállalkozási szerződések megkötésének, teljesítésének is megvan a maga koreográfiája. Ez változó mértékben eltér attól, amit a polgári jog, a kereskedelmi jog és ennek gyakorlata körében elméleti síkon el lehet sajátítani.
A valós és tényleges profit szemlélet még nem szorította ki az ún. „forgalmi” szemléletet. A döntő még mindig az üzlet megszerzése és teljesítése bármi áron. A vállalkozások minden elérhető megrendelést elvállalnak, ezért elég sok kintlévőségük keletkezik.
Különféle személyes érdekek, szakmai összefonódások befolyásolhatják a vállalkozási szerződések szerződésszerű teljesítését. A kötelezettségvállalást és az ebből származó igények érvényesítését nem lehet különválasztani.
Ezek a körülmények alakították ki azt a gyakorlatot, hogy mintegy külön kezelik a gazdálkodó szervezet működési stratégiájában az igények érvényesítésének optimalizálását, annak rendjét:
- a szerződés megkötése,
- a szerződés teljesítése,
- és a teljesítés után ebből származó igényérvényesítés során.
A Követeléskezelés szabályzat elkészítésének folyamata
A cégreszabott Követeléskezelés szabályzat elkészítése helyzetfelmérés fázisában feltárjuk, hogy mit kell szervezetten és intézményesítetten tenni azért, hogy a szerződés a legjobban biztosítva legyen a teljesítéskor és azt követően.
Felmérjük a vállalkozás működési stratégiáját, megvizsgáljuk, hogy kinek milyen munkaköri kötelezettsége van, ez hogyan van szabályozva. Tudja-e mindenki, hogy-e szabályozás során mit kell tenni-e, mit kell betartania.
Megvizsgáljuk a vállalkozás szerződéskötési gyakorlatát, ki jogosult szerződést kötni, ki kíséri figyelemmel a szerződés teljesítését. A szerződés nem teljesítése esetén kinek, mikor, milyen lépéséket kell tennie.
Amikor a cég az alább felsoroltak szerint „átvilágításra” került, akkor a vállalkozás vezetőjével együtt meghatározzuk azt, hogy a jövőben mit is hogyan kell módosítani azért, hogy a kintlévőségek arányát és nagyságát csökkentsük.
Ezt követően egy szabályozó rendszer kerül felállításra, amelynek a cégre szabott szabályzata pontosan tartalmazza a fogalmakat, kinek mi a feladata, mi a jogkövetkezménye, ha azt nem teljesíti, hogyan kell eljárni akkor, ha a fizetési határidő lejárt.
Követeléskezelés szabályzat
A Követeléskezelés szabályzat tulajdonképpen a cég írott „Bibliája”, amit ha mindenki követ és betart, akkor vállalkozás sokkal hatékonyabb, jövedelmezőbb, versenyképesebb lesz.
A Követeléskezelés szabályzat minden esetben cégreszabott, ezért elkészítésének költségei az előzetes helyzetfelmérést követően határozhatóak meg.
A késedelmes fizetések elkerülésére és kezelésére minden sikeres és sikerre vágyó cégnél lennie kell egy írott Követeléskezelési Szabályzatnak, hogy pénzügyi stabilitása fennmaradjon. Magyarországon ezzel még mindig csak a vállalkozások 10-12 %-a rendelkezik vele. Te közöttük vagy? Az Európai Unió 10 legfejlettebb országában a cégeknek már 44-46 %-a rendelkezik Követeléskezelési Szabályzattal, melynek következetes betartása mellett a pénzügyi stabilitásuk állandó, eredményességük és árbevételük folyamatosan nő, míg a vevőkkel szembeni követelésük minimális.
Amennyiben még a Te cégednek nincsen kifejezetten az üzleti folyamataira íródott Követeléskezelési Szabályzata, most ingyenes helyzetfelmérést követően elkészítjük Neked!