Üzleti mediáció

Gazdasági, üzleti konfliktuskezelés

Üzleti mediációAz olyan üzleti konfliktusok, amelyeket az érdekelt felek személyes tárgyalásai útján nem tudnak megoldani, rendszerint polgári peres eljárás útjára szoktak kerülni. A bíróságok előtt folyó pereskedés azonban rendkívül időigényes, emiatt költséges és a felek egymás közötti viszonyát sokszor a végletekig elmérgesíti, lehetetlenné téve későbbi üzleti együttműködésüket.

Hazánkban évente több mint 1 millió új ügy kerül a bíróságok elé, még az egyszerűen megítélhető polgári ügyek is csak több - nem ritkán 4-5 - év után nyernek befejezést. Ilyen hosszadalmas eljárásokat az üzleti élet általában nem visel el, hiszen annak a vállalkozásnak, amely pl. az általa leszállított áru ellenértékét szeretné megkapni, nem csak az a fontos, hogy egyszer majd a pénzéhez jusson, hanem az is, hogy mikor és milyen költséggel kerül erre sor.

Veszteség kalkulátor »

A jogviták gyors, szakszerű, költségkímélő és ügyfél-barát megoldásainak összefoglaló elnevezése az angolszász nyelvtzerületen az ADR, amely az Alternative Dispute Resolution (Alternatív Jogvita Megoldások) kifejezésből származó mozaikszó.

Az elmúlt évtizedekben a konfliktuskezelés számos módszere vált ismertté. Ilyen a kereskedelmi választottbíráskodás, továbbá az egyeztető-közvetítői eljárás, az előzetes független értékelés, az önálló szakértői döntés és a csupán 3-4 évtizedes múltra visszatekinthető intézmény, a mediáció, amely már a magyar vállalkozók számára is elérhető mind itthon, mind az Európai Unión belül.

Mi is az a mediáció? »

Az üzleti mediáció általában

Üzleti mediáció, üzleti konfliktuskezelésA mediáció közvetítést takar. Olyan felek között lehet közvetíteni, akik bár most nem látják hogyan közelítsenek egymáshoz, de tudják, hogy együtt akarnak működni, van valamilyen közös feladatuk, közös céljuk, ami összetartja őket és ezért keresik a megállapodás lehetőségét.

Mindenféle technikáink vannak a vitás kérdések megoldására, ha akarjuk a megállapodást, akkor az meg is születik. Előbb vagy utóbb, hisz van aki rendőrségre, van aki bíróság elé vonul, van aki örökharagot hirdet és van, aki becsapja legfontosabb ügyfelei előtt az ajtót. Mivel sérelmeink, különböző vérmérsékletünk és kommunikációs készségünk van, gyakran sokáig nem merjük meglépni, hogy nyugodtan leüljünk valakivel és megbeszéljük dolgainkat. Különösen az üzleti életben azonban az idő valóban pénz is.

A mediátor az üzleti mediáció folyamatában

Ilyen helyzetekben segít a mediátor. Bár mások a technikai részletei az üzleti alkunak, mint a válási alkunak, a gyerekelhelyezési vitának, mint a testvérharcnak a mediátor megfelelő körülményeket, pszichológiai és kommunikációs tudását és emberségét teszi oda, hogy a felek között nyugodt hangvételű beszélgetés jöjjön létre. Nem a lelkizés, a kibeszélés a cél - bár néha erre is sor kerül - hanem, hogy konkrét megállapodás szülessen. Ilyenkor mindenki elégedetten tér haza és a további egyeztetések, beszélgetések már felszabadultan, normális hangvételben és közvetítés nélkül zajlanak.

Az üzleti mediáció alkalmazási területei

A vállalkozás és üzleti partnerei között felmerülő konfliktusok

  1. A szerződések létrehozása, elkészítése, értelmezése.
  2. Teljesítésnél felmerülő problémák megoldása: fizetési nehézségek, minőségbeli problémák, szállítási határidő be nem tartása.
  3. Garancia és szavatosság kérdése.
  4. Kártérítési igények rendezése.
  5. Személyiségi jogok megsértése.
  6. Versenyjogi szabályozással kapcsolatos viták.
  7. Szabadalmak, licencek, védjegybitorlási ügyek.
  8. Üzleti és franchise hálózatokban keletkező konfliktusok.
  9. Egyesítési folyamatoknál – fúzió, cégfelvásárlás.

A vállalkozások közötti együttműködés területén keletkező érdekfeszültségek

  1. Megrendelő és kivitelező tárgyalásai.
  2. Totál-, generál-, fővállalkozók közötti viták.
  3. Vállalkozók és alvállalkozók közötti tárgyalások.
  4. Gyártók és kereskedők vitái.
  5. Franchise gazda és franchise partnerek közötti konfliktusok.

A vállalkozás belső életében létrejövő érdekellentétek

  1. Az üzlettársak összevesznek, melynek hatása van a vállalkozás jövedelmezőségére, megítélésére.
  2. A vállalkozás vezetői és az elnökség tagjai nem tudnak megegyezni lényeges kérdésekben.
  3. A menedzsment, és az üzemi tanács, vagy a szakszervezet nem tud megállapodásra jutni.
  4. A menedzsment és a vállalkozók/tulajdonosok között keletkezett konfliktusok.
  5. A menedzser vagy vezető munkaviszonyának megszüntetése.
  6. A különböző vezetői szintek között kialakult érdekellentétek.
  7. Projektmunka vagy team munka során.
  8. Az egyes szervezeti egységek vagy ezek vezetői, illetve munkatársai között.

Az üzleti mediáció jellemzése

Az üzleti mediáció eljárásában nem azt keressük, hogy „ki a felelős” a gazdasági konfliktus kialakulásáért, s azt sem, hogy ki, mennyiben hatott közre a nemkívánatos helyzet bekövetkezésében. Az üzleti mediáció nem „magánbíráskodás”: célja csupán az - s ez nem kevés -, hogy a felek a mediátor szakszerű segítségével megtalálják és elkülönítsék azokat a vitapontokat, ahol tényleges érdekellentét van közöttük, s ezeket a feltárt problémákat „kibeszéljék magukból”, álláspontjaikat egymáshoz közelítsék és ezután a lehető leggyorsabban, megállapodással rendezhessék a köztük fennálló konfliktust.

Az üzleti mediáció tehát olyan vitarendezési módszer, ahol nincs vesztes, hanem mindkét fél nyer: a megállapodás azt a közös nevezőt fogja tartalmazni, ami az egyik félnek még, a másiknak pedig már elfogadható. Ezzel mindketten nyernek és - ellentétben a peres eljárással, ahol az esetek többségében a felek közötti kapcsolat teljesen és végérvényesen megszakad -, nyitva marad a további gazdasági együttműködés lehetősége is.

Az üzleti mediáció eljárásának az eredménye a felek közti megállapodás, ami jogi értelemben véve egy magánokirat. Ez közvetlenül ugyan nem végrehajtható, azonban - mivel a felek kölcsönösen kialakított, kompromisszumos álláspontját tükrözi - komoly valószínusége van annak, hogy az abban foglaltakat a felek önként végrehajtják.

Gazdasági, üzleti mediáció szolgáltatás »

On-line felkérés gazdasági mediáció eljárásra

Hivatkozással a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény (továbbiakban: Törvény) rendelkezéseiben foglaltakra, kezdeményezem, hogy üzleti partnerem és közöttem fennálló vita, jogvita, konfliktus megegyezéses megoldásában, mint az Igazságügyi Minisztérium által nyilvántartásba vett mediátor közreműködni szíveskedjen.

Kijelentem, hogy a vitás ügyben döntési jogkörrel rendelkezem.

Kérem, hogy ezen felkérés alapján – ha Ön a felkérést elfogadó nyilatkozatával megerősíti – vegye fel üzleti partneremmel a kapcsolatot, és tájékoztassa a közvetítői tevékenységről, mint sajátos permegelőző, konfliktuskezelő, vitarendező eljárásról, különösen az alapelveiről, a főbb szakaszairól, az Ön szerepéről és titoktartási kötelezettségéről, továbbá arról, hogy miért hatékony és célszerű a felmerült vitánkat ezen eljárás keretében rendezni.

A Törvény rendelkezésének megfelelően az alábbi információkat adom meg:

Felkérés közvetítői eljárásra
Információ szolgáltatás
Saját adataid






A másik fél adatai











Közvetítés során használni kívánt nyelv:

További információ: dr. Hammer Ágnes
Telefon: 06-70 314-9155
E-mail: hammer.agnes@eandh.hu

Üzleti mediáció

További hasznos olvasmányok a gazdasági és üzleti mediáció témaköréből

A közvetítés főbb szakaszai » Felkérés közvetítői eljárásra »

Gazdasági mediáció a polgári per megelőzésének módja » Gazdasági, üzleti mediáció »

Gazdasági, üzleti mediáció esettanulmányok » Gazdasági, üzleti mediáció szolgáltatás »

Miért hasznos a mediációs eljárás számomra? » Üzleti mediáció »

Ajánlatunkból

---
---

Partnereink

Lemma Coaching - a megoldások oldala Értékesítési Internet Megoldások A külsős marketing menedzser
WinDirect Integrált Vállalatirányítási (ERP) Rendszer
Üzleti mediáció