Az üzleti kapcsolatok gyakori problémái

Gyakorlati gazdasági konfliktuskezelés

Üzleti kapcsolatok gyakori problémáiAz üzleti kapcsolatokban - személyes tapasztalataim alapján – a leggyakoribb probléma az üzleti partner fizetőképessége, fizetési hajlandósága, illetve a fizetési határidők betartása.

A vállalkozói szférában – különösen az építőiparban, de minden más ágazatban is – akitől megrendelnek valamit, elől jár a teljesítésben: átadja a terméket a másik félnek, aki kötelezettséget vállal arra, hogy a megállapodásuknak megfelelően a szerződésben kikötött határidőn belül fizetni fog. Azonban, ahogy az árut átveszi, már ő van kedvezőbb helyzetben, birtokon belül: a terméket például beépíti valahova vagy továbbadja, és ellenértékét saját megrendelőjétől is megkapja. Eközben telik, vagy letelt a fizetési határidő, és az, akitől eredetileg megrendeltek valamit csak reménykedhet abban, hogy hozzájut a szerződésben szereplő összeghez.

Kérdés, hogy milyen lehetőségei vannak ez esetben a vállalkozónak a fizetés „kikényszerítésére”?

A bírói út, a pereskedés a legkevésbé hatékony eszköz, hiszen évekbe telik, mire befejeződik.

A hatvan napot meghaladó és nem vitatott kintlévőség esetén az érintettek gyakran élnek felszámolási kérelem benyújtásával, ezzel arra kényszerítve a másik felet, hogyha nem akarja cége megszűnését, akkor fizessen. Azonban ez az út is gyakran hosszadalmas vitába torkollhat. Ha az adós nem ijed meg a felszámolási kérelemtől és a bíróság felhívására olyan védekezést nyújt be, amelyet az igazságszolgáltató fórum a követelés vitatásaként értékel, akkor bizony ez az eljárás is nagyon elhúzódhat.

Hatékony kintlévőség kezelés

Üzleti kapcsolataid probléma mentessé válnak, ha hatékony kintlévőség kezelés stratégiánkat választod. A hatékony kintlévőség kezelés már a szerződés megkötése előtt kezdődik és a fizetési határidő napjáig tart. A hatékony kintlévőség kezelés folyamatosan ellenőrzés alatt tartja üzleti partnered fizetőképességét, és megnöveli a fizetési hajlandóságát, a fizetési határidők betartására ösztönzi.

Hatékony kintlévőség kezelés »

Hatékony követeléskezelés

Ha üzleti kapcsolatodban konfliktus keletkezett, mert üzleti partnered a fizetési határidőt nem tartotta be, rendelkezésedre áll a hatékony követeléskezelés szolgáltatás. A hatékony követeléskezelés – amennyiben az üzleti partner nem egyenlítette ki a számlát – a fizetési határidő lejártát követő napon kezdődik, és addig az időpontig tart, amíg a követelés ésszerű határidőn belül önként nem kerül kiegyenlítésre.

Hatékony követeléskezelés »

Hatékony követelésbehajtás

Ha üzleti kapcsolatodban odáig jutottatok, hogy egyértelművé válik partneredről, hogy nem fog fizetni, rendelkezésedre áll a hatékony követelésbehajtás szolgáltatás. A hatékony követelésbehajtás attól a naptól kezdődik, amikor az üzleti partnered valamilyen módon kinyilvánítja azt a szándékát, hogy nem hajlandó önként fizetni, és addig tart, míg a bíróság a jogerős ítéletét meghozza.

Hatékony követelésbehajtás »

hatékony követelésbehajtás szolgáltatásA követelésbehajtás esetei olyan egyediek, hogy általános megoldást javasolni nem tudunk. Amennyiben cégünket kívánod megbízni követeléseid jogos behajtásával kérj ajánlatot!

Hatékony követelésbehajtás szolgáltatás
Ajánlatkérés követelésbehajtás szolgáltatásra





Igényed beérkezése után 48 órán belül felveszem veled a kapcsolatot a számodra megfelelő megoldás megtalálása érdekében!

Hatékony követelésbehajtás

Gazdasági, üzleti mediáció

Ha üzleti kapcsolatod végképp ellehetetlenedett, akkor sem kapkodj. A megoldhatatlannak látszó konfliktusok is sokszor kezelhetőek. A gazdasági, üzleti mediáció segít neked az üzleti partnered és a vállalkozásod közötti, a vállalkozásodon belüli különböző viták, jogviták, konfliktusok megoldásában. Célszerű, hatékony, gyors a törvény által szabályozott eljárás. A vállalkozások közötti együttműködés területén felmerülő érdekfeszültségek megoldására hatékony módszer. A mediátor segítségével jövőorientált, kölcsönös konszenzuson és kompromisszumon alapuló megegyezés jön létre.

Gazdasági mediáció »

On-line felkérés gazdasági mediáció eljárásra

Hivatkozással a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény (továbbiakban: Törvény) rendelkezéseiben foglaltakra, kezdeményezem, hogy üzleti partnerem és közöttem fennálló vita, jogvita, konfliktus megegyezéses megoldásában, mint az Igazságügyi Minisztérium által nyilvántartásba vett mediátor közreműködni szíveskedjen.

Kijelentem, hogy a vitás ügyben döntési jogkörrel rendelkezem.

Kérem, hogy ezen felkérés alapján – ha Ön a felkérést elfogadó nyilatkozatával megerősíti – vegye fel üzleti partneremmel a kapcsolatot, és tájékoztassa a közvetítői tevékenységről, mint sajátos permegelőző, konfliktuskezelő, vitarendező eljárásról, különösen az alapelveiről, a főbb szakaszairól, az Ön szerepéről és titoktartási kötelezettségéről, továbbá arról, hogy miért hatékony és célszerű a felmerült vitánkat ezen eljárás keretében rendezni.

A Törvény rendelkezésének megfelelően az alábbi információkat adom meg:

Felkérés közvetítői eljárásra
Információ szolgáltatás
Saját adataid






A másik fél adatai











Közvetítés során használni kívánt nyelv:

További információ: dr. Hammer Ágnes
Telefon: 06-70 314-9155
E-mail: hammer.agnes@eandh.hu

Hasznos olvasmányok a gazdasági konfliktus kezelés témaköréből

Adósságkezelés » A szerződések biztonsági elemei » Az üzleti kapcsolatok gyakori problémái » Birósági jogérvényesítés » Céges körbeadósság » Fegyelem és határozottság » Fizetési meghagyás » Fizetési meghagyás 2. » Gazdasági magánnyomozás » Hatékony adósságkezelés » Közbeszerzés » Mit ne tegyél, ha azt akarod, hogy az adósod fizessen neked? » Mit tegyek, hogy ne legyen adósom? » Mit tegyek, hogy ne romoljon pénzügyi helyzetem? » Számold ki a veszteséged! »

Gazdasági konfliktuskezelés

Ajánlatunkból

---
---

Partnereink

Lemma Coaching - a megoldások oldala Értékesítési Internet Megoldások A külsős marketing menedzser
WinDirect Integrált Vállalatirányítási (ERP) Rendszer
Az üzleti kapcsolatok gyakori problémái