Birósági jogérvényesítés

A gazdasági konfliktuskezelés drasztikus módszere

Birósági jogérvényesítésAmennyiben egy szerződéses kapcsolatban, vagy olyan szerződésszerű kapcsolatban, ahol az egyik fél valamilyen követeléssel lép fel a másik fél irányában – megromlik a felek közötti viszony, és a teljesítésre, fizetésre azért nincsen mód, mert az egyik fél nem tud, vagy nem akar teljesíteni, akkor a fizetés végső, jogszerű kikényszerítésére nyitva áll a bírósági út.

  1. Bírósági jogérvényesítés előnye

    Törvényes keretek közé helyezett olyan eljárás, ahol a felek jogainak tiszteletben tartásával, jogorvoslati lehetőség biztosításával születik meg az adott döntés.

  2. Bírósági jogérvényesítés hátrányai

    • Az eljárás időigényessége.

      Az állami bírósági eljárás – mint az a jogkereső közönség előtt közismert – adott esetben az egyes jogorvoslati lehetőségeket is figyelembe véve akár éveket is igénybe vevő eljárás.

      Ez az időigényesség, az időtényező a gazdasági élet szereplői számára rendkívüli jelentőségű. Ha és amennyiben az akár éveket is igénybe vehető peres eljárás során jogerősen megítélik a követelést, akkor a pernyertes fél nagyon gyakran csak a végrehajtási eljárás igénybe vételével juthat hozzá – most már a bíróság által is jogosnak vélt – igényéhez. A végrehajtás azonban nem biztos, hogy eredményre vezet.

      Számos jogalany – gazdasági társaság – létezése ér véget felszámolási eljárás útján, és ezáltal a másik fél követeléséhez csak a felszámolási eljárás szabályainak megfelelően, a kielégítési sorrendet betartva juthat hozzá esetleg a kintlévőségéhez.

    • Az alperes gazdasági helyzete megromlik

      Nagyon gyakran megtörténik az az eset, hogy a peres eljárás kezdetén az alperes még prosperáló, megnyugtató árbevétellel rendelkező gazdasági társaság, de az évekig tartó peres eljárás – illetőleg a végrehajtási eljárás – végére a felperes már csak egy felszámolás alatt álló, vagy teljesen eladósodott céget talál, ahol már esélye sincsen a követelése behajtására.

  3. Bírósági jogérvényesítés hátrányainak orvoslása

    Személyes, gyakorlati tapasztalataim alapján hatékonynak bizonyul a per előtti jogérvényesítés lehetősége, azaz az a törekvés, hogy az igényét érvényesíteni, pénzét megkapni kívánó fél mindent kövessen el a jogvita pert megelőző rendezése érdekében.

    Értelemszerűen azonban a pert megelőző jogérvényesítést nem szabad „mindenhatónak” kezelni, mert vannak olyan adósok, akiknek esetében a per előtti jogérvényesítés csak formalitás, mert a teljesítésnek, fizetésnek még csak a szándéka sincs meg bennük.

    Léteznek azonban olyan esetek – nagy gyakorisággal – amikor elérhető olyan megoldás, amellyel minden érintett fél érdekeinek kölcsönös figyelembe vétele mellett megegyezés születik a konfliktus, vita, jogvita megoldására. Ez a gazdasági, üzleti mediáció.

Gazdasági, üzleti mediáció »

Birósági jogérvényesítés a gazdasági konfliktuskezelés drasztikus módszere

Hasznos olvasmányok a gazdasági konfliktus kezelés témaköréből

Adósságkezelés » A szerződések biztonsági elemei » Az üzleti kapcsolatok gyakori problémái » Birósági jogérvényesítés » Céges körbeadósság » Fegyelem és határozottság » Fizetési meghagyás » Fizetési meghagyás 2. » Gazdasági magánnyomozás » Hatékony adósságkezelés » Közbeszerzés » Mit ne tegyél, ha azt akarod, hogy az adósod fizessen neked? » Mit tegyek, hogy ne legyen adósom? » Mit tegyek, hogy ne romoljon pénzügyi helyzetem? » Számold ki a veszteséged! »

Gazdasági konfliktuskezelés

Ajánlatunkból

---
---

Partnereink

Lemma Coaching - a megoldások oldala Értékesítési Internet Megoldások A külsős marketing menedzser
WinDirect Integrált Vállalatirányítási (ERP) Rendszer
Birósági jogérvényesítés